top of page

Megszokott állóvíz kontra Ismeretlen

Avagy két fogalom és egy nagy félreértés


Álltál már valaha olyan változás előtt, amire nagyon vágytál, de mégis visszatartott az ismeretlen? Amikor már ugyan kényelmetlen volt a jó öreg komfortzónád, de az új – minden lehetőségével és reményével együtt is – ijesztően hatott rád?

 

Ha a válaszod igen, tudd, hogy tökéletesen működsz, ugyanis ez az evolúciós örökségként ránk maradt belső védelmi rendszerünk természetes reakciója. Ez a rendszer az ismerőst biztonságosnak ítéli, az ismeretlent pedig veszélyesnek.


Megszokott állóviz kontra Ismeretlen (Kép forrása: Freepik)

Ez rendben is lenne, azonban van egy hatalmas porszem a gépezetben.

 

Míg mamut-vadászó korunkban ez az ösztönös mechanizmus szó szerint az életünket védelmezte, mára viszont pont attól zár el bennünket, hogy tényleg éljünk. Van azonban egy hatalmas félreértés odabent azzal kapcsolatban, hogy mi is az ismerős és mi a valóban ismeretlen számunkra, de ez is a játék, vagyis a lelki fejlődésünk része.

 

Itt az idő, hogy rendbe tegyük a fogalmakat!

 

Ehhez utazzunk vissza az időben a születésed pillanatához. Amikor megérkeztél erre a világra, ösztönös kapcsolatban álltál mindazzal, ami Te vagy. Cenzúrázatlanul mutattad meg magad, az érzéseidet, a szükségleteidet, sőt, még a kis hurkás combjaidat is. A legtisztábban voltál jelen önmagadban, és önmagadon keresztül éltél meg mindent, ami zajlott körülötted.

 

Aztán közéd és önmagad, az érzéseid, a vágyaid tiszta érzékelése, illetve kifejezése közé újabb és újabb szűrők kerültek, ahogy észrevétlenül és tudattalanul idomulni kezdtél ahhoz a környezethez, amibe születtél.

 

Nem lehetsz éhes, most ettél. Ne sírj, az a kis horzsolás nem fájhat. Ne légy anyámasszony katonája, így nem lesz belőled igazi férfi. Figyelj oda jobban, mindig elejtesz valamit. Bezzeg a Pannika tud csendben, egyedül játszani. Ne beszélj hangosan. Oda ne mássz fel, mert veszélyes. Ne szomorítsd el anyát/apát. Legyél illedelmes a vendégekkel.


Mire iskolás korú lettél, már olyan sok intelmet hallottál, és olyan sok „így szoktuk” szabályt ismertél meg, hogy akár hosszú órákra is képes vagy cenzúrázni önmagad. És e folyamat részeként egyre több (jó szándékú) visszajelzést, véleményt, netán kritikát is begyűjtesz a képességeidről, a személyiségedről, a viselkedésedről, a tetteidről, melyek nyomán kialakul egy jellemzően korlátokkal teli kép önmagadról, a lehetőségeidről, a leendő életedről. (A linkre kattintva olvashatsz erről bővebben)

 

Ez a kép már nem a veled született, önmagaddal való ösztönös belső kapcsolódásból táplálkozik, hanem abból áll össze, amit mások – közel sem tiszta – szemüvegén keresztül látsz magadból. És bár ez a kép leginkább azt tükrözi vissza, amit a szüleid, a környezeted hisz magáról (=kapott hasonló útravalóként), mégis elkezdesz ezzel összhangban működni: érezni, gondolkodni, dönteni és cselekedni.


"Ez a kép már nem a veled született, önmagaddal való ösztönös belső kapcsolódásból táplálkozik, hanem abból áll össze, amit mások – közel sem tiszta – szemüvegén keresztül látsz magadból." (Kép forrása: Freepik)

Ahogy az idő előrehaladtával egyre inkább magadévá teszed ezt a hiányosságokkal teli, „nem elég jó”, a kimondott vagy kimondatlan elvárásoknak nem megfelelő énképet, úgy válik a magadról szóló belső monológod is egyre negatívabbá, lehúzóbbá, korlátozóbbá. Egyre nagyobb természetességgel gáncsolod el saját magad és kötöd gúzsba a szárnyaidat: vitatod el a képességeid, a tehetséged, az egyediséged, kérdőjelezed meg és taposod el a vágyaid, a céljaid. Sőt, ezt teszed az érzéseiddel és a szükségleteiddel is, mígnem egy olyan életben találod magad, ami leginkább egy végeláthatatlan mókuskerékhez hasonlít.

 

Motiválatlanság, tehetetlenség, elégedetlenség, csalódottság, mulandó sikerélmények, küzdelem és megannyi hiányérzet kövezi ki a valóságod napról napra. És ez a valóság válik számodra megszokottá és ismerőssé.

 

Ezzel el is érkeztünk a lényeghez.

 

Az az élet, amelyben nem érzed jól magad, amely nem tölt el boldogsággal, amely nem könnyed és áramló, bőséges és békés, az nem a Te valódi életed, az nem az, amire születtél. Az az élet, ami küzdelmes, nehéz érzésekkel teli és sokszor élettelen, az nem természetes. Az nem a Tiéd. És ezt Te is pontosan érzed! Ezért szeretnél mást – legyen az másik munka, másik életritmus, másik élettér, másfajta kapcsolódások, másfajta szokások, másfajta önbizalom és egy egészen másfajta énkép.

 

Az a belülről jövő „más” az igazi, a természetes, az önazonos. A zsigereidben ismerős.

 

Amit pedig megszokottként élsz, az valójában számodra teljesen ismeretlen volt, csupán beletanultál a külső „útmutatások” szerint, és ebbe, a belülről idegenbe kényszeríted önmagad, a folyamatos belső tiltakozásod (=árulkodó testi tüneteid, folyamatos nehéz érzéseid, ötlettelenséged, energiaszegénységed stb.) ellenére. Ebben a magadra kényszerítettben pedig jogosan fáj a tested és a lelked, üresedik ki az elméd, és válik nagyon halvánnyá mindaz a kincsekkel teli egyediség, aki Te vagy.

 

Szóval az ismerős ott van a zsigereidben, azért vágysz arra, amire, mert érzed, hogy az a Tiéd, hogy abban tudsz kiteljesedni, megélni, amire születtél és átadni a világnak is azt, ami a Te személyes és utánozhatatlan ajándékod. Ebben a megmagyarázhatatlanul természetes ismerősben ott van az a cenzúrázatlan éned is, aki a világra érkezett és közvetlenül kapcsolódott önmagával. És ebben a nehezen megfogható, mégis tisztán érzékelhető belső bizonyosságban ott van minden, ami születésedtől fogva a Tiéd, és ami csak arra vár, hogy kibontakoztasd.

 

Hogyan kezdj neki?

 

Befelé figyeléssel: kedvesen és kíváncsian kezdd el megfigyelni, mi történik benned, amikor változtatni szeretnél a megszokotton, amikor elindul benned ennek gondolata. Milyen érzéseket fedezel fel magadban a szándékod nyomán? Milyen kifogásokat, ellenérveket hallasz magadban azonnal erre válaszként? Kinek a gondolatai ezek? Mi történik, ha hiszel nekik? Mire késztetnek ezek a felbukkanó intelmek/kritikák/megjegyzések? És mi történik akkor, ha ezek ellenére, vagy ezek jelenlétével együtt mégis időt adsz magadnak, hogy a vágyaddal foglalkozz valamilyen formában?

 

Érdemes a megfigyeléseidet papírra vetned, és hagynod, hogy lassanként kibontakozzon előtted az, amibe csupán beletanultál, sőt azt is világossá fog válni számodra, hogy kiknek a hatása tükröződik a jelen magadra kényszerített valóságán. És ha apró lépésekben megengeded magadnak, hogy olykor a legbensőbb vágyaid is veled legyenek, egyre tisztább képed lesz arról, ami a Te legismerősebb valóságod.

 




Comentarios


Los comentarios se han desactivado.
bottom of page