Avagy a szeptember margórája
Az utóbbi napokban egyre több nyárbúcsúztató, keserédes érzésekkel teli tartalom jön szembe velem, amelyek arra hívnak, hogy ránézzek: én hogy vagyok éppen most a váltással – és erre invitállak most Téged is.
Az augusztus vége hosszú időn át sok nehezet hozott fel bennem, szóval ha (némi) szomorúsággal búcsúztatod a nyarat, biztosan nem vagy egyedül.
Számomra a nyárzárás az iskolás éveimben vált nehézzé: a nyári szünet utolsó napjai olyanok voltak nekem, mint a gyorsan pörgő visszaszámlálás, amelynek végén ott vártak a komoran fölém tornyosuló, végeláthatatlan iskolai hónapok. A nyár vége egyet jelentett a kedvenc hobbijaim végével is, a bringám és a tollasütők elfoglalták hosszú pihenőjük helyét, az éppen aktuális kézműves kellékeim pedig bekerültek a fiókba. Persze akkor még nem láttam ilyen tisztán, mi is zajlik ezekben a napokban, de arra a fojtogató érzésre a mai napig emlékszem, ami ebben az időszakban kísért és gyakran csalt néma könnyeket a szemembe.
Ahogy beköszöntött a szeptember és az első iskolai nap, visszaállt minden a 2,5 hónappal korábbi kerékvágásba a reggelek feszítő hangulatával és a délutánok monoton egyhangúságával. A nyáron felszabadult öröm és könnyedség helyét átvette a kötelesség, vagyis a tanulás, kiszorítva mindent, amitől az élet akkor színesebbnek és érdekesebbnek hatott. Ebbe a nyomasztó ritmusba a péntek délutánok hoztak egy kis szünetet: ez volt az egyetlen szelete a hétnek, amikor nem tanultam, amikor szabadon tölthettem az időt. Bár hétvégén aludtam, ameddig csak tudtam, de egy ponton túl már nem volt odázható a tanulás ekkor sem.
Ma is összeszorul a torkom, ha erre a hat gimnáziumi évre gondolok, tele megfeleléssel, tökéletességre törekvéssel és a kitűnő/jeles bizonyítványaim ellenére kísérő állandó belső elégedetlenséggel.
Ez a hat év mély nyomokat hagyott a működésemen, a töltődéshez, az örömhöz és az évszakokhoz való kapcsolatomon – ahogy ezt tapasztalom másoknál is, akik bármilyen tekintetben is hasonló élmények mentén élték ezt a meghatározó életszakaszt (meg persze a korábbi években is megtanulták, mi az elfogadható, a valid abban a rendszerben, amibe beleszülettek).
Az érettségi persze nem jelentett útlevelet számomra a könnyed egyensúlyba, épp ellenkezőleg: évről évre egyre jobban begyakoroltam a mindennapok sokszor túlterhelő mókuskerekét, miközben a pihenés csupán egy-egy (nyári) hétre korlátozódott. A visszatérés az ismerős ritmusba pedig minden egyes alkalommal éppolyan megterhelő és fájdalmas volt, mint annak idején a nyár vége.
Ha Te is érzékeled a párhuzamot a gyermekkorodban tapasztaltak és a felnőtt jelened között, tudd, hogy jogod és lehetőséged van olyanná írni a történeted, ahogy az most a legjobb számodra. Nem kell tovább cipelned azt a működést, amely mindig is nehéz, lehangoló, netán küzdelmes volt Neked. Élheted azt, ami belülről természetesen a Tiéd.
Számomra mindez 2020-ban vált hangossá: ekkor mutatta meg az élet, vagy pontosabban fogalmazva, hagytam az életnek megmutatni, hogy nyaranta, meg úgy általában, egyáltalán nem szükséges messzire utazni a mindennapokból a töltődéshez, hogy a pihenés lehet része a mindennapoknak, nemcsak nyáron, hanem bármikor. Persze ezt a „bármikor”-t csak nagyon lassan engedte be a rendszerem, és még nagyjából két évig elvágólagosnak hatott bennem az augusztus-szeptember váltás – leginkább érzelmileg, más tekintetben ugyanis egyre közelebb kerültek egymáshoz a hónapok, mégpedig az öröm, a könnyedség, a töltődés kontextusában.
Lassan (és nem kevés munkával) oldódott fel bennem a különbség hétfők és szombatok, keddek és péntekek között, mire idén tavasszal egy séta közben ráeszméltem: immár nem a nyár az egyetlen kedvenc évszakom, sőt, egyből négy kedvencem is lett. Felszabadító élmény volt nyugtázni ezt a változást, hiszen ezzel végérvényesen kinyílt a lelkemben egy ajtó, ami mögött több évtizedig kuporogtam.
És most, augusztus utolsó napjaiban egy újabb ajándékot élek meg magamban: örömmel fogadom a szeptembert, sőt – ezt még magamnak is furcsa bevallani, de egyenesen várom az őszt. A hűvösebb napokat, az esti hangulatfényeket, a takaró jól eső melegét, a színeket, az illatokat – és mindazokat az élményeket, amelyek a most következő évszakban várnak rám. Mert már tudom, hogy nincs elvágólagosság, és én döntök arról, hogyan töltöm a napjaimat, bármilyen hónapot is mutasson a naptár.
Hálás vagyok, hogy mostanra ez lett a valóságom, amihez az elmúlt évek tudatosan lassított tempója, az önmagammal – az érzéseimmel és szükségleteimmel – való újrakapcsolódás, a magam felé gyakorolt együttérzés és megengedés, az új prioritások, a szabad-idő, az öröm, a töltődés fontossága, valamint a munkaidő jelentős csökkentése együttesen járult hozzá.
Lehetséges, hogy ez (és itt a Te személyes verziódra gondolok) számodra ma még távoli, de – ha szeretnél – apró, tudatos lépésekben bármikor elindulhatsz afelé az élet felé, amit szívesen élsz és amit belülről igaznak érzel.
A bármikor lehet akár most is.
Például kezdheted a következő kérdéssorral:
Ha az őszre gondolsz, milyen kép, gondolat és meghatározó érzés jelenik meg Benned?
Amennyiben kizárólag a Te döntéseden múlik, milyen érzést élnél inkább szívesen szeptembertől (is)?
Ezt az érzést mikor, hol, milyen tevékenység során, milyen társaságban érzed a legerősebben?
Ha ez az érzés a nyaralásodhoz/szabadságodhoz kapcsolódik: hogyan jelenhetne meg itthon, a mindennapokban, akár egy „enyhébb” verzióban?
Mi az a változás, amire szükséged lenne az életeben, amennyiben elköteleződsz amellett, hogy a fenti érzés, és az ahhoz hozzájáruló összetevők jelen legyenek benne?
Mi a legelső lépés, amit ehhez a változáshoz szükséges lenne megtenned?
Ha megfelezed/negyedeled/tizedeled ezt a lépést, akkor mi az, amit a mai napon megtehetsz, hogy közelebb kerülj a vágyott érzésedhez ezen az őszön?
Az egyes pontoknak érdemes kellő időt adnod, mert a válaszok egyáltalán nem biztos, hogy maguktól értetődőek. Legyél türelmes magaddal és kíváncsi a saját válaszaidra. Akár újra és újra visszatérhetsz a kérdésekhez, figyelve, ahogy fokozatosan születik benned valami új.
Sokat megmutathat a rendszered működéséről, rugalmasságáról vagy épp merevségéről, ha megfigyeled, hogy az egyes kérdések kapcsán mi minden kapcsol be benned, hol tapasztalsz ellenállást vagy hallasz magadban kifogásokat a változás gondolatára is.
Ami pedig a konkrét változást illeti: tényleg a lehető legkisebb lépéssel indulj. Onnan tudhatod, hogy megtaláltad, ha nem kelt benned nyomasztó, feszítő érzést vagy nem kezded el azonnal halogatni. Igen, ez lehet, hogy csupán 3 perc magadra fordított idő lesz a napodból, vagy mindössze egyetlen tudatos légvétel, de ha napról napra megteszed, a hatás hógolyóeffektusként adódik majd össze!
Zárásképp kívánok Neked új megéléseket ezen az őszön, valamint a döntésed erejének és szabadságának csodás élményét.
Ha kérdés merül fel benned a fentiekkel kapcsolatban, írj nyugodtan és szívesen megosztom Veled, amit felhoz bennem.
#ősz #szeptember #végeanyárnak #változás #transzformáció #tudatosság #öröm #várakozás #újélet #boldogélet #önazonosság
Comments