Ez a kérdés változtatja meg az ügyfeleim életét

Te tudod rá a választ?

Tudom, a kérdés miatt nyitottad meg ezt a levelet, de kérlek várj egy kicsit. Tudom ugyanis, hogy nem írhatom le csak úgy, mert amikor én 4-5 évvel ezelőtt először megkaptam ezt a kérdést, egyáltalán nem tudtam vele mit kezdeni. Egészen egyszerűen azért, mert soha senki nem tette fel nekem korábban, így pedig válaszom sem volt rá, vagy inkább úgy mondanám, hogy volt, csak mélyen eltemetve.

Szóval hadd osszak meg Veled egy ügyféltörténetet - ráhangolódásképp.

Ez az ügyfelem - nevezzük Dénesnek - azzal keresett meg, hogy elképesztően sokat dolgozik, nem ritkán napi 14-16 órát, hétvégente is rendszeresen a gép előtt ül, egyre kimerültebb, és bár van elképzelése arról, hogy lennének komfortosabbak számára a napok, egyáltalán nem találja a kiutat. Próbálta már, de nem sikerült.

Elkezdtük feltérképezni, honnan lehet ismerős számára ez a működés, ami folyamatosan hajtja őt, és ami azt érezteti vele, hogy soha nem elég amit tesz, sőt, bármikor ott a fenyegető hiba lehetősége is. Viszonylag hamar kiderült, hogy egy nagyon dolgos családból érkezett, ahol a szülei élete gyakorlatilag kizárólag a munkáról szólt (- a mai napig nem mernek, nem tudnak hátradőlni), és már kisgyerekként bevonták őt is a ház körüli teendőkbe - ebből pedig mindig sok akadt.

Ügyfelem hamar megtanulta a leckét: a kemény munka az első, minden más csak ezután jön, beleértve a tanulást is. A játék, a barátok gyakran maradtak ki a napokból, a nyarakból. És bár mindig igyekezett legjobb tudása szerint teljesíteni a rá bízott feladatokat, szótlanul fogadva a lemondásokat is, mégsem kapott érte köszönetet, vagy dicséretet, kritikát viszont annál többet.

És ezzel össze is állt felnőtt életének receptje: mindig segítőkész hozzáállás (=nemet mondás hiánya), rengeteg munka, erején felüli vállalásokkal, folyamatos félelem a hibázástól és állandó lemondás az örömforrásairól.

Nehéz, fásult, és bár eredményes, de soha nem elégedett napok egymásutánjával teremtette újra azt az életet, amit a szülei (a saját gyermekkori tapasztalataik mentén) éltek. Több évtizede működött úgy, ahogy tanulta, és már egyre kevésbé bírta a teste-lelke ezt a rákényszerített terhet.

De ez volt az ő "élet-anyanyelve", benne az összes üzenettel, hiedelemmel, intelemmel, félelemmel, szokással és élménnyel, amit a születésétől fogva észrevétlenül tett a magáévá az életről és a munkáról. Mindez ott volt a zsigereiben, érzés szinten kódolva azokat a működéseket, amik az ördögi körében tartották. Amik tudattalanul és automatikusan futottak le nap mint nap.

Változtatni akart.

Legalábbis fejben eldöntötte, hogy másképp lesz.

Ez a kognitív döntés szükséges, de önmagában nem elég - és erről Dénesnek bőven volt tapasztalata, hiszen a szándéka ellenére mindig ugyanabban találta magát.

És itt jön A kérdés.

Érdekel a folytatás? Jelezd nekem itt, és azonnal küldöm Neked a teljes bejegyzést, vagyis a 2025.05.22-én küldött hírlevelem. (🤫Psszt! A feliratkozásod után az összes korábbi levelemhez is hozzáférsz az archívumban.) Találkozunk odaát! 🙌

#érzések #szükségletek #belsőiránytű #jelenlét #tudatosság #önazonosság #valódién #önazonosélet #valódiélet #belülrőlkifelééltélet #egykérdés #transzformáció #hírlevél