"Az élet a legjobb pillanatban sodort Nikihez, közel 2 éve. Az utunk első fejezete nem volt könnyű, hisz olyan aprónak tűnő múltbeli sérelmek nyomták rá bélyegüket az addigi életemre, melyeket nem is sejtettem. A maximalizmusom, a mindenhol, minden helyzetben való teljesítmény- és megfelelési kényszerem egy természetes állapot volt számomra. Akik pedig ettől eltérően viselkedtek, őket mindig is különlegesnek gondoltam, néha még irigykedtem is rájuk, nem a jó értelemben.

​

Hosszú az út, de mára én is a „különlegesekhez” tartozom. Megtanultam magamra, a határaimra és a testemre is figyelni. Ezelőtt is kaptam jelzéseket, melyek maximum erősítették bennem a szorongást, de nem dolgoztam velük. Most már tudom, hogy a testem a legegyszerűbb jelzőrendszerem, amivel foglalkozni kell, hiszen nagyon bonyolult. 

​

El sem tudtam képzelni korábban, hogy stressz nélkül lehet nemet mondani a számomra nem komfortos szituációkban, hogy előtérbe lehet helyezni magamat, ami nem egyenlő az önzőséggel, hogy a család és a munka egyensúlya valóban létezik, hogy nem attól leszek jó, hogy éjjel is dolgozom és nem mindig mások felelősek a saját kudarcaimért.

​

Mára eljutottam odáig, hogy a munkámat ismét szeretem és élvezem, az estéket és a hétvégéket 100%-ban a családommal töltöm. Figyelek magamra és a meditáció lett a reggeli kávém, ami nagyon értékes energiákkal tölt fel egész napra.

​

Van még feladatom, szeretnék még sok mindenben fejlődni, amiben Niki mellettem áll és már magabiztosan, nyugodtan állok én is a következő fejezetek előtt.

 

Köszönöm neked!"